Lepkeröhögés

Tehát ült Lőrinc egy nem túl régi reggelen, körmölt egy füzetbe, olyat, hogy Dsuang Dszí Állatosat álmodott, aztán eléggé elbizonytalanodott, hogy aszongya, hol vannak azok az állatok, amiket álmodtam, nézd már, persze ezen aztán maga Lőrinc is elmélázott:  Most akkor hogy is volt, Dsuang Dszí, mindegy, nincs állat, hát nincs, és akkor mi van. Dsuang Dszí  lesétált a Dunapartra, leült Lőrinc mellé, kavicsot hajigált a folyóba, hol a kő, gondolta, azt se tudja már senki, a víz meg csak veti, veti a köröket…   Izé, Dsuang Dszí, így Lőrinc, figyelj, én Írom a verset, vagy mi, és faképnél akarta hagyni, A körök szélesedtek és:  diszkrét lepkeröhögés a háttérben – senki nem tud itt semmit – szólt a lepke, igyunk inkább valamit. -Jó, de te fizetsz, mert mi álmodunk téged, mondta egyszerre Lőrinc is meg Dsuang Dszí, - hát, erről majd még értekezünk, húzta el a száját a lepke,tessék, igyatok. Én például tegnap Lőrinceset álmodtam, erre varrjatok gombot. -No, egészségetekre, mert mindjárt felébredek.

James McGonigal verse

James McGonigal: A camphill-i ökörszem
Már napok óta figyelem az ökörszemet,
a küszöbömről reppen fel,
vagy pókok után kutat a loncosban.
Ma este is elsuhan előttem
s elbújik a sövény alján az avar közt.

'Ó, '- mondja ír ornitológus barátom,
az állatvilág és a versek szakértője,
'Az ökörszemmel igazán nehéz
verset kezdeni.' Szárnycsapása
nyomán küszöböm kiürül, akár egy szív.

Ahogy egy nyári reggelen kiléptem az ajtón,
Franciaországban virrasztó unokámra gondolva -
apró orsócska perdült kezem
magasságában, épp ott evett - az ökörszemek
csak így röpdösnek ki a loncból, összevissza,

s miután belakmároztak, visszatértek,
mint apró levélkék, a száraz sövényaljba.
Tízévenként jó, ha látok egyet,
hát azt gondoltam, kihalófélben az ökörszem -
de nem, mondja Gerry, csak az én eszem
járt más dolgokon.

Egyik kedvenc versem. Saját fordítás.

A korallszirti mozaikfarkú patkány ember okozta klímaváltozás kapcsán történő kipusztulásán búslakodó költő nem lát kiutat, avagy: Fog nektek még hiányozni az a kis mozaikfarok!

Korallszirti kicsi patkány,
nem látjuk mozaikfarkad,
fénykép van csupán, meg szabvány:
hogyan néztél ki, s nem sarkad

szirt se, mindent elborított
a sós víz, csak nyelted, nyelted,
lassú árvíz elpusztított,
kis kuckódat csak nem lelted.

Sokan lesznek, akik mondják:
-Kell ilyen mozaikfarkú?
Nem róla szólnak a normák,
ember kell csak, széles markú,

s haszonállat, segítőkész!
Nem ilyen szirten ejtőző,
elvesztéséért ne balhézz!
Merre van a kávéfőző? -

Buta ember! E kis állat
most elment és nem jön vissza,
igaz! Fordíts neki hátat,
vizedet ő már nem issza,

de ha lecsukod a szemed,
patkányunkat tisztán látod
álmodban. Érted helyzeted?
Elöl megy a patkány, vágod,

utána te, aztán semmi.
Igazgasd csak a frizurád,
későn ébredsz, nincs mit tenni,
korallszirt az egész világ.

(A vers medvém kérésére íródott. Patkánykép az internetröl)

Milyen volt gyapja színe? Juhász Gyula után szabadon.

Milyen volt gyapja színe, nem tudom már,
De azt tudom, hogy zöldek a mezök,
Mikor legelgetünk a kerítésdrótnál...
De zöld gyapjúval? Á, úgy mégse látom öt.

Milyen volt gyapja színe? Kék-e? Jaj, hagyjon már!
Az ötletei megörjítenek!
---mikor együtt kérödztünk a tónál...
Gyapja színére visszarévedek.

Milyen volt gyapja selyme? Jaj, tudom már!
Drappos volt, foltokkal szanaszét
Egész testén! Tarka, az áldóját!
Tarka volt!... S rá bogáncsot aggaték.

Agasztó hódjelentés

Aggasztó a Hódjelentés:
elment a Hód, messze jár!
Ki most Dunaparton sétál,
Friss hódrágást nem talál.
Vajon miért, ó, Budapart
Investments, te cégkirály?
Te leszel a hibás, hogyha
Kicsi hódom odébbáll.
Tudom én, hogy nem hánykolódsz
Álmatlanul emiatt,
Hogy van ember Duna partján,
Kinek Hódja elmaradt.
No, de várj csak, kísérteni
Fognak a Hódszellemek,
Egyszer majd, ha alszol,
S akkor kiráz majd a hótthideg.

Na, jó....2. rész a hódról

Határeset, elfogadom!
Gátfakéreg hódfogadon
Mégis van, de rettenetes
Sokáig kerestem. Netes
Barátimmal megosztom én:
Van remény a hódnép egén,
Bár a rágás nem teljesen
Friss, de még keresztülesem
Hódkidöntött parti fákon.
Hód! Maradj itt! Én nem vágom,
Minek ennyi mirjád lakás,
S kevesebb a hódfarakás,
De szeretlek, kicsi hódom.
És ha látlak: meghatódom.

Ezüsthal

Ezüsthal lakik a fürdöszobaküszöb alatt.
Immár a nyolcadik generáció ezüsthal, mert 48 éve lakunk itt, és utánanéztem, egy átlagezüsthal hat évig él.
Ha éjjel fényt gyújtok, meglepetten billegtetik csápjaikat, és valamely, csak általuk hallható zenére szaggatott ritmusú körtáncot járnak, majd beszaladnak a küszöb alá. 48 éve.
Szeretek elalvás elött rájuk gondolni, és ha éjjel felébredek. Örök nyugalomban, békességben, kiszámíthatóságban táncoló, elégedett kis ezüsthalkolóniám.
- Ezüsthalnak hívják, látod? - mutatta apám gyerekkoromban.
- Látom, apu.

Szomorkás vers, melyben a költő megpróbálja az örökkévalóság hiányával fenyegetni a gémjét

Régen láttam Szürkegémet.
Szemem, ha tavamra téved,
nem látja, Gém, a szépséged,
S múlt időkre visszaréved.
Nem mondom, kis sértettséget
Érzek, mikor odanézek.
Gém, a tóba kéne lépned.
Kinőtt a nád, helyed védett.
Most, hogy immár más tóra szállsz,
S csak úgy céltalan álldogálsz,
Biztos vagyok, nem ír verset
Senki rólad, habár herseg
Csőröd alatt a sok keszeg,
születik a sok gémgyerek,
a gémélet irtó pezseg,
- jó, a gémek igényesek -,
Ámde az élet lepereg,
Telnek, múlnak a gémhetek,
Nem költ senki szép dalokat,
S netre nem teszi azokat.
Megjelennek furcsa árnyak:
Az örökkévalóságnak
azt' mán lőttek, Szürke Gémem!
Akkor késő lesz, most még nem.

Szindbád és a napsugár

- Hmmm -, hunyorgott Szindbádra a napsugár, miután hirtelen felindulásból belekortyolt a borba, majd elégedetten végigsimított az ütött-kopott alumínium asztalon. A szőlő még emlékezett az ismerős ölelésre, és beleborzongott.

Pézsmatulok!

Pézsmatulok! Pézsmatulok!
Észak-sarki motívumok
Vesznek körbe, ennek örülsz,
Bántanak? Összetömörülsz
a többi pézsmatulokkal.
Ösztönből csinálod, és okkal.
Nem mernek így megtámadni!
S érzed lassan szétáradni
pézsmatulok-boldogságod.
Menj! S legeld a tuloktápot!

Barna medve margójára (ha van neki)

Huncut állat, barna medve
Megy keresztül mindenen,
Majd' elérte, reménykedve
A határt, nem volt intelem,
Ment, csak ment az orra után,
Cukifejű medvikém,
Az emberek féltek: végül
Magas lesz a kárigény.
Után' eredtek, számos ember,
De dörmögve odébbállt,
Jött a tömeg, mint a henger,
Újság írta, mit csinált

Medvénk tegnap, reggel, este,
Ma is, hogy mit tervez ő,
Azt akarták, nyilatkozzon,
Ám az eső kedvező
Mennyiségben esett, mosta
Medvénk vicces nyomait
S nemsokára újból
Látták: felolvasták jogait.
Elaltatták barna medvénk:
Vadasparkban ébredez,
Nem ért semmit, régtől fogva
Medveföld volt végig ez.

Jó széles a betűtenger,
Leírja, merre mehet,
Mit csinálhat egy hím medve,
Mézet, málnát hogy ehet.
Ó, te kedves döntéshozó,
Jó döntésed bölcs legyen,
Medvénk éljen vígan, szépen
Erdős-mezős, klassz hegyen.
Ne feledjük: Az állattal
Ahogy én viselkedem,
A nagy világegyetemmel
Amit teszek, úgy teszem.

Visszajött medve

Visszajött, ímhol, a medvém!
Lesétálna folyóm mentén,
Délen volna fontos dolga,
Arra, hát - levándorolna.
Útja szélén hintsünk málnát,
Szedret, mézet, alvópárnát!
S ha látod, engedd tovább a medvét,
Ne vedd el az életkedvét.

MEDVEKÖVETŐ KÜTYÜ

Medvéjét, uram, bekövetné?
Mit csinál? Tudni szeretné?
Ám ha állata nem akarja,
Örvét másnap lekaparja.
A MEDVE megy, amerre szeret,
S ha nem kívánja, nem leli meg,
Se Ön, sem a többi manus.
Az erdőben mindenki gyanus.
Ha akarna, kámforrá válna.
Körötte érik a málna.
Száján furcsa kis félmosoly:
MEDVE az, Uram, nem fogoly!