Tehát ült Lőrinc
egy nem túl régi reggelen, körmölt egy füzetbe, olyat, hogy Dsuang Dszí Állatosat
álmodott, aztán eléggé elbizonytalanodott, hogy aszongya, hol vannak azok az állatok,
amiket álmodtam, nézd már, persze ezen aztán maga Lőrinc is elmélázott: Most akkor hogy is volt, Dsuang Dszí, mindegy,
nincs állat, hát nincs, és akkor mi van. Dsuang Dszí lesétált a Dunapartra, leült Lőrinc mellé,
kavicsot hajigált a folyóba, hol a kő, gondolta, azt se tudja már senki, a víz
meg csak veti, veti a köröket… Izé,
Dsuang Dszí, így Lőrinc, figyelj, én Írom a verset, vagy mi, és faképnél
akarta hagyni, A körök szélesedtek és: diszkrét
lepkeröhögés a háttérben – senki nem tud itt semmit – szólt a lepke, igyunk
inkább valamit. -Jó, de te fizetsz, mert mi álmodunk téged, mondta egyszerre Lőrinc
is meg Dsuang Dszí, - hát, erről majd még értekezünk, húzta el a száját a
lepke,tessék, igyatok. Én például tegnap Lőrinceset álmodtam, erre varrjatok
gombot. -No, egészségetekre, mert mindjárt felébredek.
