Aranyeste

 Este van, este van, fekete eperfa...

Éji bogár nincs, mert télen mind elhalna.

Annak koppanását sarkam az utcakőn

Helyettesíti most, temetőn, szeretőn

Jár az agyam, sehol lomha földi béka

Szanaszét nem görög, csak árnyak játéka.

Ablakban egy cica, hosszan elnyúlt testtel-

Mit kezdjen a magamfajta ilyen esttel?

/Tegnapi kép/

A hónap fürje

 Én vagyok a hónap fürje!

Ön, hogy bánatát legyűrje,

Hívjon egy pár fürjet csűrje

Fölé, s éneküket tűrje

Naphosszat. Ha fürje szűrje

Nem lesz kitéve, ott marad.

(Fürjkép a netről)

Nem akar majd más madarat.

The cheetah's walking. Dry leaves answer

to its feet, but they don't cry.

Preys are hiding, fear the dancer

of the prairies. Cranes fly by.

The cheetah stops. And now, it's running.

Runs as if there was no weight,

nor absolutely nothing. Stunning?

Is it god? The truth? The fate?

The prey has no time. No films passing

in front of its sleepy eyes.

Days have gone without the cheetah

finding food. And now the skies

Open as they see it eating,

devoring what the day has brought:

contentedness and joy are meeting

in our cheetah's heart and thought.

I think: Yes! Now! The perfect time,

So it seems, just t' have a word:

we can ask it: would you rhyme?

If yes, what rhyme is your preferred

one? And slowly speaks the cheetah:

I love apples...Manzanita?

Szellemmedvevers

Él egy állat Kanadában,
Sőt, sehol máshol nem él.
Esőerdő árnyékában
Lazacot enni remél.

A világon nem találhatsz
Ilyet, hiába keresed:
Csak British Columbiában
Fedezhetsz fel egy keveset.

Igen, ő az. Szellemmedve.
"Spirit Bear", mondja a nép,
Angolul mondja, s rímbe szedve,
Mert magyarul nem beszél.

Aki látja, nem felejti,
Pakkját kezéből kiejti,
Arcába tolul a vére:
Medvelátvány az ő bére.

Hihetetlen, drappos szőre
Pompázatos. Egyelőre
Többszáz árnyalatot láttak,
Kik medvénkkel szemben álltak.

Néhány példány halkan dörmög,
De a legtöbb csak úgy néz
S olyat is láttak, ki hörgött,
Főleg, hogyha nem volt méz.

Azt vallják az ottaniak,
Különleges szellem ő,
S a teremtő Varjú küldte,
Az egekből lejövő.

Védik, óvják e medvéket
Mind az összes őslakos.
Ki lát medve-ellenséget,
Addig üti, míg lapos

Nem lesz, s mérgesen ingatja
Fejét: Medvét bántani
Nem szabad! Senki se hagyja,
Nem fogja megbocsátani!

Így a szellemmedve boldog,
Él vidáman lazacon,
Fakérgeken, szedren, vízen,
S az erdőben medvenyom

Tanúskodik a mohában
Erről, levélen, oduban
S ezen tudat birtokában
- egyértelmű párhuzam -,

Ameddig a szellemmedve él:
Csak addig, emberek,
Éltek ti is. Medve beszél,
Világ hallgat. Egyre megy.

MEHEMED ÉS A LEMMING!
Van Mehemedünk, a török.
Egyszer csak látja, hogy zörög
A haraszt. Arra tekintget,
S mit lát? Egy kicsi lemminget.

Néz Mehemed: De mért csak egy?
Nem az van, hogy  jó nagy tömeg
Lemming jön, és mind egyszerre
Veti magát le a mélybe?

És felnéz reá a lemming:
- Az lenne ám  nagy happening!
De nm úgy van, mint gondolod,
Ez bíz' komplikáltabb dolog! -

Mondja, s a Mehemed legyint.
_ Így van? Nincs így? - Hát, a lemming
Újból szól: - Én elmondhatom...
Épp nincs dolgom ma, szombaton.

 - A lemming nem a tömeget,
A magányt szereti. Lehet,
Hogy nagyon kevesen tudják.
Most majd viszont megtanulják,

Hogy úgy kábé négyévente
Egy-egy vörös naplemente
Ösztönzőleg hat őrájuk,
S csókra nyílik kicsi szájuk.

Rettentőn elszaporodnak,
 -kellemetlen ez, sokuknak -,
S mivel nincs így elég étel,
A sok lemming mind lelécel.

Együtt mennek, ezren, százan,
Szaladnak, igen nagy számban,
S ha eléjük folyó, tenger,
Kerül, azt hinné az ember,

Hogy megállnak. De nem igaz:
Továbbmennek: sovány vigasz,
Hogy úszni nagyon jól tudnak:
A nagy víznek nekifutnak.

Ám a lemming nem nagy állat,
Úszik, úszik, majd elfárad.
S van olyan is, ki ottmarad.
Láttam én már borzalmakat!

De mindenképp leszögezem:
A lemmingnek fő lételem
A kaja, és ha már nincsen,
Odébb megyünk. Ez nincs ingyen.

Egy megdöglik, más túléli.
Az utóbbi elmeséli.

Izgalombevitel hiábavaló kísérlete amúgy teljesen hétköznapi versbe I.

Befordultam a konyhába,
-a közelben voltam -,
borsófőzeléket enni,
élve avagy holtan.

Éhes voltam, azért mondom,
S mert már nagyon kellett,
ott is volt a jó főzelék,
a gáztűzhely mellett.

Hogyan vigyek most izgalmat
mindennapi tettbe?
Védekezzen a főzelék?
Vagy jöjjön egy medve?

Inkább legyen unalmas, így
döntöttem, s az állat
mellém ült a hideg kőre,
S kinyaltuk a tálat.

Különleges állatok hirtelen arrahaladtának hatása a hiábavaló és értelmetlen dolgokon elmélkedő emberek hogylétére

Szomorúan üldögél az ember szobájában,
Jaj, nyomasztó gondolatok égnek az agyában.
Nincsen pénz és sok a munka, az idő enervál,
No, de kit is érdekel, hisz arra jön egy szervál.

Megy az ember hétfőnként és mikor végre odaér
Munkájába, látja már, hogy mennyi az email-levél!
Leül, viszont kínozza a kíméletlen aranyér,
De elfelejti: arra jön egy tölcsérfülű denevér.

Megint otthon van emberünk, el van keseredve.
Bús gondolatok agyában, óraszám csak fekve.
Úgy véli, hogy tán már soha nem lesz így jobb kedve:
Kiút nincs, de ott repül egy fecskefarkú lepke.

(Itt felhördül az olvasó, mert miért nem medve jön? Izé, az a helyzet, hogy a medve zokon vette, hogy folyton arra rímeltetik, hogy "kedve", ezért költőként egy alkalom/ munkásság kontingenst ír elő erre a pozícióra, én meg ezt már eljátszottam. No, haladjunk.)

Elege van az embernek, el is megy toronyiránt,
Átkozza a tegnapot meg még a mát is egyaránt,
Sőt, néha még -megbocsássunk neki- a holnaputánt,
Szitkozódik, mikor viszont arra megy egy elefánt.

No, erre már elkacagja magát a mi emberünk,
Ki is tudna ellenállni. Nem az van, mit tervezünk:
Igen gyakran a dologban, bánatunkban elveszünk
Ahelyett, hogy örülnénk, csak ábrándokat kergetünk.

Elöl megy most az elefánt, rajta ül az ember,
Bánatának, gondjainak hűlt helye van. Tenger
Örömére koncentrál és mellette a lepke,
Denevérrel, szerválostul. Arra jön egy medve.
©Csm

Cat lives in the present.
Cat knows why and how.
But Cat won't tell it, otherwise
You'll never learn it. Meow.
(Words and pic: Real Melm ©)

Early morning absurd*
def: ridiculously unreasonable, extremely silly

It's a workday, ordinary
neither cold, nor is it hot.
Now then, it could be somewhat scary,
that would rhyme. But it is not.
If on my way I saw a heron:
at least a bird, but hard to rhyme,
then I would write a hexameron
or sing along the Auld Lang Syne.

Lepkeröhögés

Tehát ült Lőrinc egy nem túl régi reggelen, körmölt egy füzetbe, olyat, hogy Dsuang Dszí Állatosat álmodott, aztán eléggé elbizonytalanodott, hogy aszongya, hol vannak azok az állatok, amiket álmodtam, nézd már, persze ezen aztán maga Lőrinc is elmélázott:  Most akkor hogy is volt, Dsuang Dszí, mindegy, nincs állat, hát nincs, és akkor mi van. Dsuang Dszí  lesétált a Dunapartra, leült Lőrinc mellé, kavicsot hajigált a folyóba, hol a kő, gondolta, azt se tudja már senki, a víz meg csak veti, veti a köröket…   Izé, Dsuang Dszí, így Lőrinc, figyelj, én Írom a verset, vagy mi, és faképnél akarta hagyni, A körök szélesedtek és:  diszkrét lepkeröhögés a háttérben – senki nem tud itt semmit – szólt a lepke, igyunk inkább valamit. -Jó, de te fizetsz, mert mi álmodunk téged, mondta egyszerre Lőrinc is meg Dsuang Dszí, - hát, erről majd még értekezünk, húzta el a száját a lepke,tessék, igyatok. Én például tegnap Lőrinceset álmodtam, erre varrjatok gombot. -No, egészségetekre, mert mindjárt felébredek.

James McGonigal verse

James McGonigal: A camphill-i ökörszem
Már napok óta figyelem az ökörszemet,
a küszöbömről reppen fel,
vagy pókok után kutat a loncosban.
Ma este is elsuhan előttem
s elbújik a sövény alján az avar közt.

'Ó, '- mondja ír ornitológus barátom,
az állatvilág és a versek szakértője,
'Az ökörszemmel igazán nehéz
verset kezdeni.' Szárnycsapása
nyomán küszöböm kiürül, akár egy szív.

Ahogy egy nyári reggelen kiléptem az ajtón,
Franciaországban virrasztó unokámra gondolva -
apró orsócska perdült kezem
magasságában, épp ott evett - az ökörszemek
csak így röpdösnek ki a loncból, összevissza,

s miután belakmároztak, visszatértek,
mint apró levélkék, a száraz sövényaljba.
Tízévenként jó, ha látok egyet,
hát azt gondoltam, kihalófélben az ökörszem -
de nem, mondja Gerry, csak az én eszem
járt más dolgokon.

Egyik kedvenc versem. Saját fordítás.

A korallszirti mozaikfarkú patkány ember okozta klímaváltozás kapcsán történő kipusztulásán búslakodó költő nem lát kiutat, avagy: Fog nektek még hiányozni az a kis mozaikfarok!

Korallszirti kicsi patkány,
nem látjuk mozaikfarkad,
fénykép van csupán, meg szabvány:
hogyan néztél ki, s nem sarkad

szirt se, mindent elborított
a sós víz, csak nyelted, nyelted,
lassú árvíz elpusztított,
kis kuckódat csak nem lelted.

Sokan lesznek, akik mondják:
-Kell ilyen mozaikfarkú?
Nem róla szólnak a normák,
ember kell csak, széles markú,

s haszonállat, segítőkész!
Nem ilyen szirten ejtőző,
elvesztéséért ne balhézz!
Merre van a kávéfőző? -

Buta ember! E kis állat
most elment és nem jön vissza,
igaz! Fordíts neki hátat,
vizedet ő már nem issza,

de ha lecsukod a szemed,
patkányunkat tisztán látod
álmodban. Érted helyzeted?
Elöl megy a patkány, vágod,

utána te, aztán semmi.
Igazgasd csak a frizurád,
későn ébredsz, nincs mit tenni,
korallszirt az egész világ.

(A vers medvém kérésére íródott. Patkánykép az internetröl)