Sose látott szamarat.
A városban elterjedt
E hír, titok nem maradt.
S ahogy az üzeneteket
- Hogy nem történt meg hamarabb?? –
Továbbadták az emberek,
Azok elértek egy szamarat.
Ez az állat, kedves lévén,
Másnap felkerekedett
S poros utak, mezök szélén
Gyalogolt, majd Mehemed
Házához ért harmadnapra.
Sóhajtott, becsöngetett.
Fájt a foga egy kis zabra,
Igencsak megéhezett.
Ajtót nyit rögvest Mehemed.
- Örömében majd’ megveszett! –
Gyorsan be is tessékelte,
Minden zabját elétette.
Jóllakatta a szamarat
Mehemedünk, de még maradt
A kis elözékeny állat.
Mindkettöjük jól elfáradt.
Beszélgettek, - nevetgéltek -
Arról, ahogy eddig éltek,
Meg is ígérték egymásnak,
Hogy ezután el nem válnak.
Mehemednek szamara lett,
S a dugizab mind odalett!
Késö estig eszegették,
S egymás vállát veregették.
Mehi másnap elköltözött,
Házat vett az erdö mögött,
Barátjával ott éldegél,
Senkivel ö már nem cserél.
